Március 15. megemlékezés

 


Képgaléria

Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségünk ismét teltházas közönség előtt zajlott a Művelődési Házban.
A Himnusz közös eléneklése után Nagy Attila ének-zenetanár, karnagy szavalta el Vörösmarty Mihály: Előszó című versét.
Koncz Ferenc, a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke mondta el ünnepi beszédét, melyben bejelentette, hogy eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát adományozta dr. Pintér Sándor belügyminiszter dr. Szemán Ákos polgármesternek.
Az ünnepi beszédben méltatta a magyarság eddigi teljesítményét, a márciusi ifjak jelentőségét. Kiemelte, hogy addig, amíg nemzeti jelentőségű kérdésekben az ország egységes, addig érhet el sikereket.

Elmondta, hogy ha a nemzet megosztott volt, akkor mindig szörnyű sors következett, de az egység mindig tiszteletet kelt még az ellenfelekben is.
A Taktaharkányi Népdalkör és a Taktaharkányi Községi Kórus – az ünnephez méltóan – összeállított dalaiból álló csokrot hallgathattak meg a résztvevők.

A Taktaharkányi Népdalkör műsorában elhangzott dalok:

•Kossuth Lajos azt üzente…
•Zúg az erdő, zúg a nádas…
•Esik az eső, ázik a heveder…
•Huszárosan vágatom a hajamat…
•Most szép lenni katonának…

és végezetül a Klapka induló.

Szólót énekelt: Balázs Józsefné
Zongorán kísérte őket: Nagy Attila ének-zenetanár, karnagy.
A népdalkör vezetője: Bárány Zoltán
A Taktaharkányi Községi Kórus műsora:
Kormorán: A költő visszatér: Európa közepén
Tompa Mihály – Nagy Attila: Gólyához
Szólót énekelt: Balázs Józsefné és Nagyné Gál Éva
Verdi: Nabucco – Rabszolgák kórusa
Ábrahám Pál: Viktória című operettjéből a Lesz még úgy, mint valamikor rég.
Szólót énekelt: Balázs Józsefné és Bárány Zoltán.
A kórus vezetője: Nagy Attila ének-zenetanár, karnagy.
Végezetül a megjelentek közösen énekelték el a Szózatot





Vissza a Főoldalra»


 














www.kormany.hu

www.delzemplen.hu

www.cirada.hu

www.notarmary.hu

© 2014-2018 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.