Új Kenyér Napja


Képgaléria

Új Kenyér Napja 2017. augusztus 19-20-án Új Kenyér Napja rendezvénysorozatot tartottunk Taktaharkányban. A nagy meleg miatt augusztus 19-én a 16.00 órai kezdéssel úgy érezhettük magunkat, mintha a vizes Vb-n lennénk. Különbség csak az volt, hogy mind a kezdő zenekarként fellépő Bíborszél, mind a jelenlévők esetében rólunk folyt a víz. A zenekar rock stílusát a Miskolci Örömdal-kör csárdás hangulatát idéző előadása és mulatós dalai váltották. Őket követően Fodor Jennifer Jenn Benn Band triója énekelt és zenélt nekünk. Hangjával és kisugárzásával ragadta magával a közönséget. Jenniferéket váltva ismét más vizekre eveztünk a mulatós slágerekkel a taktaharkányi szálakkal is rendelkező Tuti Duó előadásában. A Spry Dance Club tagjai rövid műsoruk keretén belül mutatták be, mennyire változatos stílusokat táncolnak. Őket követően köszöntötte a mintegy 800-1000 érdeklődőt dr. Szemán Ákos polgármester, aki további jó szórakozást kívánt a jelenlévőknek, majd élő koncertet adott a Kossuth-díjas Balázs Fecó, aki korát és egészségi állapotát meghazudtolva állt ki a színpadra és énekelte a jól ismert fülbe mászó dalokat. Minden tisztelet az övé! A rendezvény zárásaként fergeteges tűzijátékban lehetett része nagyközségünknek, így aki nem is vett részt programjainkon, otthonról figyelve ünnepelhette velünk az Új Kenyér Napját. Augusztus 20-án ökumenikus istentisztelet keretében Fodorné Mészáros Klára református lelkipásztor és Kocsis Sándor római katolikus plébános az új kenyeret szentelte meg a katolikus templomban, melyet dr. Szemán Ákos polgármester vágott fel. Ezt követően Szent István király szobránál kis műsor keretén belül emlékeztünk meg a magyar államalapítás évfordulójáról. A műsorban közreműködött Bukovenszki Liza tanuló, a Taktaharkányi Népdalkör és a Taktaharkányi Községi Kórus Bárány Zoltán és Nagy Attila karnagy vezetésével.

 

Vissza a Főoldalra»


 











www.kormany.hu

www.delzemplen.hu

www.bukovenszki.hu

www.cirada.hu

www.notarmary.hu

www.classiczenekar.hu

© 2014-2017 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.